Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hírek

[2011-04-01] Miley Cyrus leszólta Justin Biebert
Miley Cyrus kibékült az apjával, és újra beélesítette a nyelvét. “ Nehezebbnek kellene lennie, hogy valaki művész legyen. Nem csak feltenni egy dalt a YouTube-ra, és turnéra menni,” – mondta Cyrus, amikor megkérdezték Justin Bieberről és Rebecca Blackről, akik a YouTube videomegosztó portál segítségével lettek sikeresek. Az énekes és színésznő a The Daily Telegraphnak adott interjúban beszélt közelgő turnéjáról, ”Én nem playbackelek. Inkább mondja valaki azt, hogy szarul énekelek, mint tátogni lássanak az emberek,” – mondta Cyrus. Miley Cyrus nemrég bejelentette ausztrál turnéjának első dátumait. A Gypsy Heart nevű turné június 21-én veszi kezdetét Brisbane-ben.

 

 [2011-03-18] Hivatalos! Mégsem válnak Miley Cyrus szülei!
Érdekes hír jelent ma meg a Cyrus-szülők válása kapcsán, miszerint a pár mégis úgy döntött, együtt marad. A legfrissebb hírek szerint Cyrusék úgy döntöttek: adnak még egy esélyt maguknak. “Visszavontam a válási kérelmet,” – nyilatkozta a 49 éves Billy Ray Cyrus a pénteki The View műsorban. ”Azt szeretném, hogy a családom újra együtt legyen… A dolgok sokkal jobbak, mint valaha is voltak.” “Úgy érzem, valamilyen módon visszakaptam Mileyt,” – tette hozzá.”Úgy érzem, mi ismét apa és lánya vagyunk, éppúgy mint a  Hannah Montana előtt.” Billy Ray Cyrus október 26-án írta alá a válási papírokat.

 

[2011-03-14] Elbúcsúzott Miley Cyrus és a Hannah Montana sorozat
Elbúcsúzott a Hannah Montana sorozat - Az utóbbi évek legjobb és legsikeresebb Disney sorozata búcsúzott. A sorozat szereplői egy rövid videóklipben köszönték meg a rajongók támogatását: - Moises Arias - Jason Earles - Billy Ray Cyrus - Miley Cyrus - Emily Osment - Mitchel Musso Úgy tűnik, minden szereplő nagyon hálás a rajongók támogatásának, akik lehetővé tették, hogy négy csodálatos évad elkészüljön a sorozatból. De persze szomorúak is, hogy a show a végéhez ért. Miley Cyrust nemrég az a megtiszteltetés érte, hogy átvehette az első Global Action Youth Leadership Awardot, amit Hilary Duff adtott át neki Los Angelesben. Az eseményen Miley bevallotta, hogy Hilary inspirálta őt a karrierjében.

Hírek:

Miley Cyrusnak hiányzik Hanna Montana
2011. március 07.  13:30

Miley Cyrus (18) elárulta, hogy őszintén hiányzik neki a Hanna Montana tv sorozat.

A fiatal színész- énekesnő a Disney sorozattal lett híres. Miley már alig várja, hogy egy újabb projekten dolgozhasson, de nagyon reméli, hogy egykori karakterét nem kell teljesen maga mögött hagynia.
„Nagyon hiányzik Hanna Montana, szerettem a sorozatot!”

Miley sokak példaképe lett a Hanna Montanával, de neki is van valaki, akire felnézhet: Hilary Duff. Voltak ugyan a fiatal lánynak személyes problémái az utóbbi időben, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy Cyrust nem tekinthetnénk a fiatalok példaképének.

A fiatal színész-énekesnőt az a megtiszteltetés érte, hogy átvehette az első Global Action Youth Leadership Awardot. A Digitay Spy jelentése szerint Hilary Duff adta át a kitüntetést Cyrusnak Los Angelesben. Miley pedig bevallotta, hogy Hilary inspirálta őt a karrierjében.

 

Miley Cyrus 2010 legrosszabb példaképe

99 ezer szavazó 58%-a gondolta úgy, hogy az énekesnő volt a legrosszabb hatással a fiatalokra.

A JSYK.com - egy weboldal, ami a 9-15 éves fiataloknak szól - minden évben szavazásra bocsájtja, hogy a látogatók szerint melyik celeb volt a legrosszabb hatással a gyerekekre. A 2010-es lista élén Miley Cyrus végzett, megelőzve például az állandóan reabra járó Lindsay Lohant, vagy a marihuána birtoklásáért letartóztatott Chace Crawfordot.

A kommentekből kiderül, hogy Miley népszerűségének rohamos visszaesése az ominózus szívós videónak köszönhető.

"Az, hogy legális, még nem jelenti azt, hogy jó! Ott van a sör meg a cigi... ezek mind legálisak, mégis emberek halnak meg miattuk. Nagyon rossz döntést hozott, amikor kipróbálta"

Leanne

"Nagyon rossz példát mutatsz a rajongóidnak! Felnéznek rád, mert egy remek csajszi vagy. De ezek után át kell értékelnem, hogy jól teszik-e, hogy egy ilyen példát követnek..."

Chelsea12Chel

Nektek mi a véleméynetek? Tényleg Miley volt a legrosszabb 2010-ben? Szerintünk azért vannak páran, akik sokkal durvábban viselkedtek nála...

 

 

Miley leforgatja új, európai kislemezének videóklipjét---

Miley Cyrus már kiválasztotta új albumának második bemutatkozó dalát, ‘Two More Lonely People’ címmel, amely Amerikában fog megjelenni. Az E News pedig bejelentette, hogy az énekesnő soron következő kislemeze Európában a ‘Who Owns My Heart‘ lesz.

A dalra hétvégén forgatják a videóklipet, Ditroitban, Robert Hales rendezésében, aki egyébként a ‘Can’t Be Tamed‘-ért is felelős.

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de szerintem lehetett volna más dalt is választani az új albumról. Mellesleg Miley új albuma nem érte el a várva várt eladásokat, így nem biztos, hogy számíthatunk több kislemez bemutatására is.

Túl korai temetni a Can’t Be Tamed lemezt, de tény, hogy az eladások gyengén produkálnak egy akkora sztárhoz, mint Miley. Nektek, hogy tetszik a dal?


Miley édesanyjával kampányol---

Augusztus 9-én, hétfőn idén is megrendezésre kerül a népszerű Teen Choice Awards. A jelöltek között szerepel a tinivilágsztár, Miley Cyrus is.

Miley édesanyjával kampányol

 

A 2010. évben sem maradhat ki a tengerentúlon rendkívül nagy népszerűségnek örvendő Teen Choice Awards, melyet augusztus 9-án tartanak meg. A díjra jelöltek között rengeteg számunkra is ismerős név található, hiszen a hazánkban is aranylemezes Miley Cyrus új lemezének címadó dalával, a Can't Be Tameddel esélyes a legjobb kislemez kategóriában, csakúgy, mint a legszebb szerelmes dal kategóriában, ahol a When I Look at You című számát jelölték.

Miley emellett további 5 kategóriában is befutó lehet, többek közt a „vörösszőnyeg divatikonja” cím is az övé lehet, azonban ezért meg kell küzdenie Selena Gomezzel.

Habár Ken Baker kijelentette, hogy Miley Cyrus nem tud részt venni az idei gálán — ezzel tisztázva a pletykákat, miszerint a fiatal sztár jelen lesz — a díjak elnyerése így is nagy megtiszteltetés lenne számára.

Ezért is édesanyjával, Tishsel, fényképekkel próbálják elnyerni a lelkes rajongók szavazatát.

Ha még nem szavaztál, akkor itt megteheted.

Már csak 4 nap, és kiderül, ki nyeri el a „szörfdeszkákat”!
 


Lina Esco és Miley Cyrus egy filmben---Azt mindenki tudja, hogy Miley Cyrus új filmje 2011-ben lesz kész, s azt is tudni lehet, hogy Ashley Greene és Demi Moore is fog benne szerepelni, ám a stáblistán Lina Esco neve is szerepel.

 


Vélhetően Lina Esco hamarosan a legismertebb színésznők közé fog tartozni, mivel Miley Cyrus és Demi Moore új filmjében fog szerepelni. A film jelenleg forgatás alatt áll, és 2011-re várható.

Miley és Lina nagyon jó barátnők lettek; a két színésznő mellett Ashley Greene is szerepet kapott. Azt lehet tudni, hogy Miley alakítja Lolát, viszont azt még nem, hogy Ashley és Lina kiket fognak alakítani.

Linát a London című filmből ismerhetjük, ahol Jessica Biel és Chris Evans mellett volt látható, Ashleyt pedig a Twilight Saga-filmekből lehet ismerni. Demi Moore-t nem is kell bemutatni, hiszen őt majdnem mindenki ismeri.
 

Azt mindenki tudja, hogy Miley Cyrus új filmje 2011-ben lesz kész, s azt is tudni lehet, hogy Ashley Greene és Demi Moore is fog benne szerepelni, ám a stáblistán Lina Esco neve is szerepel.

Lina Esco és Miley Cyrus egy filmben

 

Vélhetően Lina Esco hamarosan a legismertebb színésznők közé fog tartozni, mivel Miley Cyrus és Demi Moore új filmjében fog szerepelni. A film jelenleg forgatás alatt áll,  és 2011-re várható.

Miley és Lina nagyon jó barátnők lettek; a két színésznő mellett Ashley Greene is szerepet kapott. Azt lehet tudni, hogy Miley alakítja Lolát,  viszont azt még nem, hogy Ashley és Lina kiket fognak alakítani.

Linát a London című filmből ismerhetjük, ahol Jessica Biel és Chris Evans mellett volt látható, Ashleyt pedig a Twilight Saga-filmekből lehet ismerni. Demi Moore-t nem is kell bemutatni, hiszen őt majdnem mindenki ismeri.


Selena duettezik Miley-val?---

Meg nem erősített információk szerint Selena új albumán egy duett is szerepel, melyet a tinisztár Miley Cyrusszal közösen énekel.

Selena duettezik Miley-val?

 

Sokak szerint a két tinisztár között nem éppen felhőtlen a viszony. Azonban mindketten váltig állítják, hogy nincsenek köztük ellenérzések. Olyannyira nincsen köztük ellentét, hogy nagy valószínűség szerint Selena új albumára felénekeltek egy duettet is. A tracklistán azt is felfedezhetjük, hogy Selena nemcsak Mileyval, hanem BFF-jével, Demi Lovatóval is énekel egy duettet. Köztudott, hogy a két lány kapcsolata mostanában igencsak megromlott. Vajon ezek az új duettek közelebb hozzák a három leányzót egymáshoz?

Íme az állítólagos tracklista:

1. Round and Round
2. A Year without Rain
3. Off the Chain ft. Miley Cyrus
4. Rock God ft. Katy Perry
5. Intuition
6. Trust in Me
7. Live Like There’s No Tomorrow
8. Hot ‘N’ Cold
9. Lagon
10. The Begging of the Road ft. Demi Lovato
11. True to Myself
12. Headfirst (bonus track)
13. Kiss & Tell (bonus track)

 


 

Költözik Hannah Montana

Nyomtatható verzió Cikk küldése e-mailben Üzenet a szerkesztőnek
     
2010-07-27 14:08

 

Los Angeles – Miley Cyrus még csak 17 éves, de már saját lábára akar állni: nemes egyszerűséggel vett magának egy villát. A szülei őrjöngenek, őket nem hatja meg, hogy a lányuk sztár.


Költözik Hannah Montana


 

A sztár nemrégen vett egy villát, amely Los Angelesben van. 3,4 milliárd dollárt kóstált, és korábban Freddie Prinze Jr. és Sarah Michelle Gellar lakása volt.
Eredetileg csak befektetésnek szánta, ám meggondolta magát. Szülei nem örülnek annak, hogy ilyen fiatalon el akar költözni, annak ellenére sem, hogy apja otthonától mindössze néhány méterre van a luxuslak. Az úszómedence és a teniszpálya persze  alapfelszereltség, ezenkívül két konyhából és négy fürdőszobából válogathat majd a kisasszony. Ősszel tervezi a kötözést a Hannah Montana szárja.


Demi Moore és Miley Cyrus anya és lánya lesz---

Miley Cyrus egy vígjátékban kapott szerepet! De nem csak Miley tűnik fel a filmben, hanem - többek között - Demi Moore és Ashley Greene is.

Demi Moore és Miley Cyrus anya és lánya lesz

 

Lisa Azuelos saját forgatókönyve alapján forgatja a LOL: Laughing Out Loud című vígjáték-drámát, Michael Shamberg és Stacey Sher pedig producerként állnak a projekt háta mögött. A filmben szerepet kapott még Demi Moore, Thomas Jane és Douglas Booth is.

A történet középpontjában egy tizenéves lány (Miley Cyrus) áll, akivel szakít szexuálisan tapasztaltabb barátja, elvált anyja (Demi Moore) pedig próbálja rendbehozni saját életét.

A film egyébként a 2008-as azonos című francia akotás remake-je lesz, melyet szintén Azuelos rendezett.

------------------------------------------------

 

Taylor Momsen nem örül annak, hogy Miley Cyrushoz hasonlítgatják. A The Pretty Reckless banda énekesnője boldogabb lenne, ha Kurt Cobainhoz hasonlítanák.

Taylor Momsen utálja Miley Cyrust

"Nem akarok a r*hadt Miley Cyrusra hasonlítani!" - kezdte nyilatkozatát az FHM UK-nak, majd azonnal folytatta is. "Engem nem érdekel a hírnév, azért éneklek, mert imádom a zenét. Szeretek dalokat felvenni. Nem személyesen Miley unszimpi, de ez a Disney sz*rság, amit a világ most megél, szánalmas. Azt hittem, ezen már túl vagyunk. Csak azért hasonlítgatni hozzá [Mileyhoz], mert korban közel állunk egymáshoz, butaság. Nem ismerem Miley-t, de zeneileg nagyon másak vagyunk, én rocker vagyok, ő egy popsztár. Nem hallgatom a dalait, mert lesz*rom."

A zenei részt bővebben is kifejtette. "Az emberek majd meglepődnek a lemezünkön, mert rockdalokból fog állni. Szerintem a Gossip Girl-ös szőke karakterem miatt várnak popsz*rságot, de ez rock lesz és heavy. A lemezünk egy életlemez. Minden van benne: halál, szerelem, drogok, szex, vallás, politika."

Miley egyelőre nem reagált a nyilatkozatra, de egy közeli ismerőse mesélt arról, mi megy most a Disney-sztár fejében. "Miley mérges, ki nem lenne az? Mielőtt ez történt, Taylort klassznak tartotta, de ez a dolog most teljesen összezavarta. Mileynak mindig is volt tehetsége, és Taylor tudja ezt. Nyilvánvalóan mindent megtesz a hírnévért."


Zac Efron büszke Miley Cyrusra
2010. július 23.  07:50


Zac Efron büszke Miley CyrusraZac Efron válaszolt a színésznő-énekesnő, Miley Cyrus beismerésére, hogy a szobája falán poszterek lógnak Efronról, mikor még nem voltak barátok.
A Hanna Montana sztárja az Access Hollywoodnak beismerte, hogy a High School Musical fiatal sztárja különleges helyet foglal el szívében.

„Zac Efron megszállottja vagyok. Ha nem lenne ciki (mivel barátok vagyunk), még mindig lennének posztereim róla a szobám falán.” – viccelődött.

Efron nemrég szerepelt Miley egyik videójában, akkor kérdezték meg tőle, tudott-e az énekesnő „titkáról”.
„Vicces. Nem is tudom, mit mondjak erre. Aranyos dolog tőle. Már nagyon régóta ismerem, még szinte kislány volt, mikor először találkoztunk.”

Emellett elismeréssel beszélt barátjáról:
„Fantasztikus, amit csinál. Kinyílt, gyönyörű hölgy lett belőle, és nagy vihart kavart a zenei világban. Nagyon büszke vagyok rá!”




 

Megjelent Miley és Emily közös duettje a Wherever I Go, amely a Hannah Montana Forever albumon van rajta.

Miley Cyrus és Emily Osment közös dalban

Végre teljes egészében is megjelent Miley és Emily közös dala a Wherever I Go (Akármerre megyek). A dal a Hannah Montana 4. évadjának az albumán van rajta. Az album még hivatalosan nem jelent meg, hanem Miley Can't Be Tamed albumához hasonlóan kiszivárgott. Így került nyilvánosságra a duett is. Ezt a dalt Miley egyedül is felénekli az albumon, de a sorozatban majd a duett fog elhangzani Miley/Hannah és Lilly/Lola jóvoltából.

Mivel a 4. évad dupla záró epizódjának is Wherever I Go a címe (1. rész vetítési időpontja 2011. június 26., a 2. rész pedig 2011. július 10-én kerül bemutatásra), ezért minden bizonnyal a dal az évadzáró epizódban fog majd felcsendülni. A dalszövegben is lehet érezni hogy legjobb barátnőkről van szó.

Duett:


Miley/Hannah szólója:


Nektek mi a véleményetek róla? Számotokra is szomorú egy kicsit? Melyik jön be nektek jobban, a szóló vagy a duett?


 Miley Cyrus új albuma megbukott?

Miley Cyrus albuma nem érte el a várva várt sikereket, nem előzte meg előző albumait és közelükbe se ért.

Miley Cyrus  új albuma megbukott?

Miley Cyrus és Eminem új albuma egyszerre jelentek meg, mindenki kiváncsian várta vajon melyik lesz a sikeresebb. A válasz most már biztos: Eminemé. Miley új, vadabb albuma a Can't Be Tamed alul maradt, de nem csak hogy Eminem albumát nem előzte meg, de még az ő régebbi albumainak régebbi eladási számait sem sikerült elérnie.

A Can't Be Tamed-et az USA-ban "mindössze" 102 ezren vették meg míg a The Time of our Lives-ot 153 ezren, és a debütáló albumát a Breakout-ot 371 ezren. A Hannah Montana albumok is jól keltek, az első Hannah Montana lemezből 281 ezer majd a 2-ból már 326 ezer albumot sikerült eladni.

Úgy látszik Miley-nak eddigi legsikeresebb szóló albuma a Breakout volt, talán Miley rosszul dönt ezzel a változással?


Dalpremier: Miley Cyrus – Two more lonely people

A hírek szerint Miley Cyrus új dal bemutatására készül, és nem másról van szó, mint a Two more lonely people szerzeményről. A dal retro-dance hangzással érkezik, kicsit a 80-as évekre vezet vissza.

A dal könnyű és könnyen megjegyezhető, viszont a hangszerelés gondokba tesz. Biztos vagyok benne, hogy a Miley rajongóknak tetszeni fog a dal.

Hallgassátok meg és mondjátok el a véleményeteket kommentben!


Miley Cyrus bevállalja

Gyermeksztárból igazi nővé érett napjaink egyik közkedvelt színész-énekese, Miley Cyrus, akinek néhány hete jelent meg új albuma, a Can’t Be Tamed. A lemez címadó felvétele egy eddig ismeretlen énekesnőt mutat, a dal klipjében igazi bevállalós nőként tetszeleg a sztár.

 


Túl szexis az énekesnő

A rajongók nem értékelik túlzottan Miley Cyrus stílusváltását. Az egykori tinisztár mostanában egyre szexisebb cuccokban jelenik meg, és a túl felnőttes külső nem túl sikeres. A legutóbbi lemezéből sokkal kevesebb fogyott, mint korábban.


Amerikában nagy sikere van a Disney által működtetett tévécsatornának, ahol fiataloknak szóló zenés-táncos műsorokat sugároznak. A legtehetségesebb gyerekszereplők, így Justin Timberlake, Britney Spears vagy Christina Aguilera is hatalmas sztárok lettek, igaz meg kellett küzdeniük az imázsváltás nehézségeivel. Miley Cyrus hasonló cipőben jár, ő most tart ott, hogy az édes kislányból megpróbál dögös előadó lenni, de ez komoly döccenőkkel jár. A 17 éves tinisztár mostanában a nőies énjét hangsúlyozza, szexis ruhákban és vadító plakátokon pózol, ám a közönség nem igazán vevő erre a stílusra.
 


 

Amíg a 2008-as "Breakout" című lemezét 371 ezren vásárolták meg az első héten, addig tavaly 153 ezer példányban kelt el az albuma, a nemrég kiadott "Can't Be Tamed" című kiadványból már csak 102 ezer fogyott. A szakértők máris megkongatták a vészharangot, és attól félnek, hogy a tehetséges lány eltűnik a süllyesztőben. Egy zenei producer szerint Mileynak most okosnak kell lennie, és az elődeiről kell példát vennie. Christina Aguilera például remek PR-munkával vált gyereksztárból vadító nővé, ám Britney Spearsből pszichopata lett, vagyis két út létezik, rajta múlik, melyiket választja. A fotókért kattintson ide, ide és ide!
Meztelen a szupermodell. A fotókért
kattintson ide! Mai horoszkópját itt találja. Kézigránáttal öltek szurkolókat. Ide kattintva
elolvashatja a részleteket.

 


Miley dallal búcsúzik Hannah Montanától Ez voltaképpen az első szám Miley Cyrus „Hannah Montana: Forever” című albumáról. Az üzenet itt egyértelmű: a boldogság az élet apró dolgaiban rejtőzik.A Hannah Montana: Forever a HM sorozat utolsó, negyedik évada, ezzel a dallal mond búcsút Miley hamvas tini-énjének és lép be a felnőttek világába.

 


Miley szerint Megan rossz színésznő

 

Miley Cyrus kijelentette, hogy Megan Fox már nem olyan, mint régen, szerinte Megan jelenleg nem játsza jól a szerepeit.Megan Foxot mostanában mindenki csak megalázza, most nem rég Miley Cyrus volt soron, kijelentette, hogy Megan Fox már nem a régi: "Szerintem a Confessions of a Teenage Drama Queen című filmben nagyobb sikere volt, mint a Jennifer's Body-ban".

Megan nem vesszi a lelkére azt, amit Miley mondott róla, ő azt álitja, hogy neki sokal több sikeres filmje vannak, mint a kritizáló Miley Cyrusnak.


Katy Perry szerint Miley az új Britney

Mindenki ismeri a cserfes Katy Perry-t, ami a szívén az a száján. Így hát nem is tagadta mit is gondol Miley Cyrus-ról, akiben Britney-t véli felfedezni.Katy Perry a Much Music Awards szinfalai mögött találkozott Mileyval, akiről utána egyből ki is fejtette véleményét: "Ő az új Britney. Egyenesen a szemeink előtt válik azzá." Mikor egy barátja megkérdezte Katy-től, hogy nem inkább Lindsay Lohan-re hasonlít-e, ő csak annyit felelt: "Nem, határozottan a Britney-utat követi."

Persze ez mind szép és jó, de gondoljunk csak bele, Britney hatalmas sikerei mellett rengeteg botránya is volt. Miley-t már mások is kinyilvánították az "új Britney-nek", de ő csak annyit mondot, hogy nem szereti, ha másokhoz hasonlítgatják, mert ő Miley és nem más. Persze nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy az egyik legnagyobb kedvencéhez hasonlítgatják, hiszen rengeteg mindent elért már a zenei piacon.


 

Miley Cyrus 24 ezer dolláros hajpótlásokat visel

 

Miley Cyrus hosszú és dús hajkoronája nem a természet műve, sőt elég borsos ára van a túl szexi tinisztár [1] sérójának: nemrég 24.000 dollárt (5 és fél millió forintot) fizetett a hajhosszabbításért – írja a Daily Mail. Cyrus műhajának árán az is sokat dobott, hogy Olaszországból rendelték a tincseket, melyek a New York-i Gemini14 szalonba érkeztek, onnan pedig az énekesnő stylistjával repültek tovább Los Angelesbe, ahol végül felkerültek Cyrus fejére. A 24.000 dollár még a sztárok közt is soknak számít a póthajért, ráadásul nem garancia arra, hogy Cyrus nem fog ugyanúgy megkopaszodni tőle [2], mint Naomi Campbell.


Miley Cyrus a Hannah Montana végéről beszél

Úgylátszik nemcsak a rajongók szívét, hanem Mileyét is nyomja a tény. Azt ugye már tudjuk, hogy Miley leteszi a szőke parókát, ám elmondta, Ő hogy látja ezt a dolgot.Síró rajongók... Nem sokszor látni ilyet! Miley Cyrus leteszi a szőke parókát, és önnálóan folytatja tovább.De ezt már mind tudjuk. Most ő beszélt az érzésiről és arról, hogy látja ezt a dolgot.A videón kívül elmondta, hogy valójában ő is sajnálja, de szerinte így egy új korszak kezdődik.

"Sajnálom, hogy vége a sorozatnak, ez álltal lettem híres és sajnálom nagyon! De számomra most egy új fejezet, korszak keződik el." Reméljük azért Miley nem folytatja bugyivillantásait és jó útra tér, ha már úgyis letette a szőke parókát.


 

Ashley Greene és Miley Cyrus közös filmben?

 

Már folynak a tárgyalások arról, hogy a Twilight sztárja, Ashley Greene esetleg csatlakozna Miley Cyrushoz és Demi Moore-hoz a LOL francia vígjáték angol nyelvű feldolgozásában.A film egy tizenéves lányról (Miley Cyrus) és az édesanyjáról (Demi Moore) szól. A lányt megcsalja a szexuálisan tapasztaltabb barátja, az elvált anya pedig igyekszik rendbe tenni az életét.

Ha ez a szerep összejönne Ashleynek, akkor egy teljesen más szerepben próbálhatná ki magát. Ugyanis a tárgyalások során kiderült, hogy Ashley a gimnázium rossz kislányát játszaná, amennyiben megkapja a szerepet.

Mi szurkolunk neki! Szerintem Ash megbirkózna ezzel a szereppel!


Különleges klippremier - Miley CyrusA Hanna Montanaként köztudatba berobbanó tini POP diva, Miley Cyrus egy-kettőre érett nővé cseperedett, színpadi öltözékeivel és mozgáskultúrájával egy pillanat alatt kivívta a sajtó érdeklődését, mindamellett, hogy fantasztikusan énekel!Mivel legújabb klipje a “Cant Be Tamed” hatalmas váltás az ő eddig megszokott édes-kislányos imidzséhez képest, úgy gondolta a preimert is rendhagyó módon intézi a kiadó.

Összetoborozták a város legvagányabb és legvadóczabb Miley rajongóit Budapest legcsajosabb helyszínére, az
Allee bevásárlóközpontba egy különleges klippremierre, melyre szeretettel várnak mindenkit a szervezők!

Időpont: 2010. június 30., szerda, 15:00

Helyszín:
Allee
Bevásárlóközpont (1117 Budapest, Október 23. utca – a volt Skála helyén)

Esemény: “CAN’ BE TAMED” - rendhagyó klippremier és rajongói megmozdulás (flash mob) csupa Fekete madárnak öltözött rajongóval.


 

Miley utálja a vámpírokat!"Utálom a vámpírokat!" - nyilatkozta nemrég Miley Cyrus, de hogy ehhez a Twilight sikersztori három üdvöskéje, Rob, Kris és Tay mit szól, az már más tészta."Utálom a vámpírokat" - nyilatkozta a fiatal énekesnő, de vajon Robert, Kristen és Taylor mit szól ehhez?

Az E!Online felkereste a triót a Los Angeles-i filmfesztiválon. Robert azt mondja, hogy nagyszerű ötlete van: a "Can't be Tamed" énekesnője álljon át a fanok oldalára. Majd nevetve hozzátette. "Ez annyira nyilvánvaló, csak meg kell néznie az Eclipset."
Taylort nem izgatta, hogy Miley nem csípi a vámpírokat. "Nem kell, hogy odalegyen a vámpírokért. Elég ha szereti a vérfarkasokat. Mi vagyunk a klasszak" - mondta.
Kristen egy kicsit meglepődött, amikor tudtára adták Miley ellenszenvét a vérszívókkal kapcsolatban. "Tényleg nem?" - kérdezte kikerekedett szemekkel, amikor megmondták neki az elszomorító hírt. "Fél tőlük, vagy csak nem kedveli őket? Nem hiszem, hogy meg kellene győzni az embereket arról, amiről már megvan a saját kialakított gondolatuk. Mindegy, ha utálja a vámpírokat, nem baj."


Eminem vs. Miley Cyrus

Miley Cyrus Can't Be Tamed és Eminem Recovery lemeze egy napon, június 21-én jelent meg. Bár mindketten mást stílust képviselnek, de új korszak elé néznek. Vajon az embereknek melyik jön be jobban?

 

Első információk szerint az elmúlt napokban a Hannah Montana sztárjának lemezéből mindössze 150-200.000 példány talált gazdára, annak ellenére, hogy 160 országban látható koncertet adott. A bukás lehet, annak tudható be, hogy a megjelenés előtt egy héttel az egész album felkerült az internetre, így megnőtt az illegális letöltések száma is.

A rapper viszont ugyanezt nem mondhatja el magáról, ugyanis a hetedik lemezéből több, mint 600.000 darab már elkelt. A korongon olyan slágergyanús szerzemények kaptak helyet, mint Pink közreműködésével készült Won't Back Down, vagy a következő kislemeznek titulált Love the Way You Lie Rihannával.

Eminem a csatát már megnyerte. Vajon a háború is az övé lesz?

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Bye-bye Hannah Montana!

A Miley Cyrust világhírűvé tevő sitcom producere, a Disney hivatalosan is bejelentette, hogy négy széria után bizony itt a vég. Az utolsó szériát január 18-tól forgatja majd a Disney Channel. Az értesülések szerint az utolsó epizódokban arról próbál majd dönteni, hogy marad Hannah Montana, vagy simán Miley Stewart.

 

Miley döntésének oka nem más, minthogy unja már a skatulyát és szeretne inkább mozifilmekben brillírozni. Ettől függetlenül persze keringenek olyan pletykák is, hogy lesz Hannah Montana-the movie 2. rész is.

Közben leforgatták a The Last Song című drámát, amiben Miley egy lázadó tinit alakít, akit nyárra egy déli kisvárosba küldenek az apjához. A kezdeti nehézségeket a zene által hidalják át és rájönnek, hogy van értelme a kapcsolatukat újrakezdeni.

Egyébként ha már lázadás, Miley a való életben is megéri a pénzét. Ugyanis ultit adott az apucinak, ha nem engedi, hogy a pasija, Liam Hemsworth beköltözzön a vendégszobába, akkor fogja magát és elköltözik. Billy Ray meg inkább engedett, mondván inkább eltűri a srácot, de Mileyt szívesebben tudja otthon, mint összevissza kórincálni éjjel, miközben LiLoék adják a baráti társaságát. Mert ugye aki korpa közzé keveredik, könnyen meglehet, hogy a dagonyázó négylábúak eledelévé válik.

Vigyázz magadra Miley!

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Titokzatos hős mentette meg Miley Cyrus-t!

Titokzatos sztárhős tűnt fel nem rég Los Angeles, aki „észrevétlenül” bolyong az utcákban, és megmentésre váró sztárokat keres, hogy kiragadja őket az elvetemült lesifotósok karmai közül. Ezúttal Miley Cyrus szorult a segítségére.

 

A rózsaszín kezeslábas, fekete palástban, fehér sapkában és fekete álarcban megjelenő sztárhős, bárotsággal ugrott Miley Cyrus és a paparazzi közé.

A hős titkosfegyverével, egy poroltóval futamította meg a lesifotóst. Sajnos, ahogy a filmekben, az önbíráskodó szuperhősöknek ugyanaz a sorsa, mint a bűnözőknek, a rendőrök elfogják őket, vagy legalábbis megpróbálják. A sztárhős ettől függetlenül mindent megtett, hogy a bajbajutott hírességet megmentse.

A vicc az egészben, hogy Miley a hősétől jobban megijedt, mint a lesifotóstól

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Miley Ke$hától koppint

Ke$ha slágerével, a Tik Tok-kal berobbant a köztudatba.. Mindenki imádta dalát, és ezek szerint tényleg mindenki, ugyanis a fiatal sztár, Miley Cyrus tőle vett ihletet új számához.

 

Aki azt gondolta, hogy az öl- és rúdtáncos videók, Can't be Tamed klip, villantások, merész fellépőruhák után ennél mélyebbre nem süllyedhet a tinisztár, az most meg fog lepődni.

Miley Cyrus nemrégiben hatalmas stílusváltáson esett át, ami nem csak a kinézetére, de a zenéjére is kihatott. Ezek szerint rossz irányba. Can't Be Tamed nevű, legújabb albuma 7. dalának (
Permanent December) 70%-a rettentően hasonlít a szőke popsztár, Kesha Sebert Tik Tok-jára. 
----------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
 

 

Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< Szeptember / 2019 >>


Statisztika

Online: 2
Összes: 110404
Hónap: 2430
Nap: 81